5. fejezet

A fényes társaság egészen tizenegyig a szobánkban leledzett, és egészen összebarátkoztunk. Megtudtuk például, hogy Mini gyakran jár bálokba, és mindenhol talál magának egy „cuki herceget”, Miriamnak már van is kiválasztott hercege, Joyce imádja az alkoholt (igen, ez feltűnt), de nem szokott sokat inni, Zoe szeret a fán üldögélni és rajzolni, valamint Thaliáéknak van egy rakás csirkéjük otthon, és velük szokott játszani, meg nekik mondja el a problémáit. Összeráncolt szemöldökkel hallgattam őket, ám ekkor mindenki egy emberként nézett rám.

- Rob? – nézett rám Thalia. Az elmúlt pár órában ugyanis Robbá avanzsáltam.

- Hát… - gondolkoztam, hogy mit is mondhatnék magamról – Van egy sárkányom. – mondtam végül.

- Mi a neve?

- Cuki?

- Milyen színű? – záporoztak a kérdések.

- Betsy-nek hívják, nagyon aranyos, és lila. – válaszoltam. Mert végülis milyen színű legyen egy sárkány, hupizöld?

- Mikor jön a harmadik szobatársunk? – kérdezte Thalia.

- Elvileg holnap valamikor délelőtt. – mondtam, és végighúztam az ecsetet a körmömön, ugyanis úgy döntöttem, hogy kifestem.

- Hogy fogod azt a szerencsétlen ecsetet?! – kötött belém rögtön Thalia. Felvont szemöldökkel pislogtam felé, mire a szemét forgatva mellettem termett, és pakolgatni kezdte az ujjaimat az ecset amúgy sem túl nagy tetején. Amikor végzett, elégedetten szemlélte a munkáját.

- Köszönöm szépen. – köszöntem meg némi cinizmussal a hangomban, mire biccentett, és visszatelepedett a helyére. Az este nagyjából ilyen körülmények között telt, amíg mindenki ki nem dőlt. Ez abban nyilvánult meg, hogy Joyce egyre többet röhögött, és ez mindenkit kezdett idegesíteni, úgyhogy jobbnak láttuk, ha most elmegyünk aludni. Miután mindenkit kiraktunk, én magamra húztam a takarót, és próbáltam elaludni, Thalia viszont folyamatosan pattogott. A ruháit pakolta be a szekrénybe, és mindig, amikor már majdnem elaludtam, bevágta az ajtót. Az ötödik után felültem, és nyomatékosan megkértem rá, hogy ne vagdossa az ajtót, valamint éjfél van, és nem ártana lefeküdni. Elégedetlenül ciccegett, hogy még nincs kész, de végül rávettem, hogy holnap fejezze be, mert fáradt vagyok. És végre valahára sikerült elaludnom.

***

Másnap reggel nyolckor kopogásra keltem. Mrs. Bentry szólt, hogy egy óra múlva reggeli, utána jön a szobatársunk. Én persze rögtön kipattantam, és a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy elfogadható külsőt varázsoljak magamnak. A hajammal mondjuk szórakoztam egy kicsit, mire úgy állt, ahogy akartam, de sikerült. Aztán kiléptem a fürdőszobából, és megláttam Thaliát, aki még mindig ugyanabban a pózban aludt, mint este.

- Thalia. Kaja. – próbálkoztam.

- Még tíz perc… - fordult meg. Hát, jó. Kinyitottam a szekrényt, és előhúztam egy világos lila, hosszú ruhát, majd felvettem. Viszont a háta fűzős volt, és azt nem tudtam egyedül bekötni.

- Thalia. Bekötöd a fűzőm? – lépkedtem oda az ágyához. Thalia nagy nehezen, duzzogva felkelt, és megkötötte úgy a ruhámat, hogy alig kaptam levegőt. Mindegy. Aztán ő is elkészült, és lementünk reggelizni. Öt perc alatt betoltuk a kalácsot meg a kakaót, aztán száguldottunk Mrs. Bentry-hez.

- Mrs. Bentry! Mikor jön a szobatársunk? – pattogott Thalia.

- Fél tízkor érkezik a vonata. Most indulunk érte az állomásra…

- Mi is mehetünk? – kérdeztük teljesen egyszerre, mire Mrs. Bentry kicsit meglepődött, de aztán elmosolyodott.

- Semmi akadálya. Menjetek helyettem. – mondta végül, mi pedig kiszáguldottunk a kapun. Bert már éppen indította a fogatot, amikor kiabálva elé rohantunk, és kis híján elütött.

- Bert! Várjon! Mi is megyünk! – integettünk, és felpattantunk az unikornisfogatra.

- Ez olyan izgi. – pattogott Thalia, és után fél percenként megkérdezte, hogy mikor érünk oda. Szegény Bert meg félpercenként mondogatta, hogy nemsokára. Aztán amikor megérkeztünk, Thalia még azelőtt leugrott a fogatról, hogy az megállt volna, lerángatott engem is, és beszáguldottunk az állomásra. Thalia megállt.

- Hol a vonat? – nézett körbe.

- Még csak húsz van. – mondtam.

- De az még tíz perc. – mondta, és leült egy padra. Illetve A padra. Ahol Adam ült, amikor megérkeztem. Valamiért különös érzés kerített hatalmába, amit nem tudtam hova tenni. Csak álltam, néztem a padot, és vártam, hogy megjelenjen. De ekkor befutott a vonat, úgyhogy nem is tudtam tovább ezen gondolkodni. Thalia felpattant, és az össze leszálló lány nyakába akart ugrani, én meg alig tudtam lefogni. Aztán amikor már mindenki kiszállt, és a lány nem volt sehol, Thalia csalódottan huppant le a padra. Már épp mondani akartam valamit, amikor tündérek hada jelent meg, és egy hatalmas bőröndöt cipeltek le a lépcsőn. Aztán… Valaki odabent elköszönt a tündérektől, és kilépett az ajtón. Vállig érő, barna haja volt, barna szeme, és sötétzöld ruhát viselt. Thalia meg sem várta, hogy kiszálljon a vonatból, rögtön a nyakába ugrott.

- Sziaaa! – visított. Szegény lány azt se tudta hol van, és mi történik.

- Szia… - fejtette le magáról Thaliát, aki a karjánál fogva rángatta szegény lányt.

- Thalia vagyok. Ő pedig Robin. De hívd nyugodtan Rob-nak. – mutatott be minket- Mi jöttünk ki eléd ide. Mi leszünk a szobatársaid. – mondta Thalia, mire a lány végre elmosolyodott.

- Hát, köszönöm, hogy kijöttetek. Jasmine Powell vagyok, Centaureából. – mutatkozott be.

- Gyere. Ott van az unikornisfogat. – rángatta Jamine-t Thalia, Bert pedig hozta a bőröndjét utánunk. Amikor beültünk a fogatba, Thalia kérdésekkel kezdte bombázni Jasmine-t.

- Van herceged? És ha már itt tartunk, ismered Guido Brandy-t? És ha igen, cuki? Ha nem akkor semmi. Kedvenc színed? Kedvenc kajád? – szegény Jasmine kicsit összezavarodott, de válaszolt.

- Ööö… Nincs hercegem. Nem ismerem Guidot, ebből kifolyólag nem tudom, hogy cuki e. A kedvenc színem a zöld, és a húslevest szeretem. Amit anya csinál. – válaszolt.

- Értem. – mondta Thalia. Aztán megállt a fogat, és Bert hátrafordult.

- Hölgyeim, megérkeztünk.